2014. március 18., kedd

A kiegyezéshez vezető út

A szabadságharc számos vezetője Kossuthal együtt Törökországba menekült.
Az emigráció központjai Párizsban és Londonban alakultak ki.
Az emigráció nem volt egységes. Kossuth Lajos és Teleki László vezetésével 1858-ban létrejött a Magyar Nemzeti Igazgatóság.
Kossuth angliai és amerikai útja diadalmenet volt.
A magyar emigráció terveit azonban nem sikerült összekapcsolni a nyugati országok terveivel.




                                                                      Kossuth Lajos










                                                                  Teleki László






Az 1860-as esztendő, ahogy Kossuth mondta, " a magyar nemzeti szellem ébredésének ünnepe volt."
A március 15-i évfordulón a tüntetők összetűzésbe kerültek a rendőrséggel, és Forinyák Géza joghallgató  elesett az összecsapásban.
A Bécs melletti döblingi gyógyintézetben, ahol gróf Széchenyi Istvánt 1849 óta kezelték, tragikus esemény történt. 1860.április 6-án, a húsvét előtti nap reggelén holtan találták a legnagyobb magyart.


Kossuth rádöbbent, hogy sem Anglia, sem az Egyesült Államok, sem Franciaország segítségére nem lehet számítani.

Reményt az 1861-ben összehívott országgyűlés adhatott.
Deák Ferenc és hívei az 1848-as áprilisi törvényekhez ragaszkodtak.Kialakult a Felirati Párt.
Teleki László és hívei követelték az 1848-as törvények visszaállítását. Így alakult ki a Határozati Párt.
Teleki László látva a Határozati Párt gyengeségét, öngyilkosságot követett el.
1862-65 között egy átmeneti időszak (provizórium) jött létre.
Vezetője Schmerling miniszterelnök lett, aki a birodalmi egységet hangoztatta.
A másik oldalon a céltudatosan politizáló Deák és környezete állt.



                                                             Deák Ferenc





                                                               Schmerling miniszterelnök






A magyar társadalom külső segítségre nem számíthat, a belső viszálykodásokba pedig belefárad.
Ferenc József a königgrätzi vereség után magához kérette Deák Ferencet és Andrássy Gyulát, hogy a kialakult helyzetről tárgyaljanak. Deák a magyar érdekeket ugyanúgy megvédte, mint 1865-ben.
Ahhoz viszont ragaszkodott, hogy a megalakuló kormányban a miniszterelnök gróf Andrássy Gyula legyen.







                                                              Ferenc József





                                                                   gróf Andrássy Gyula


































Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése