Reformkori magyar társadalom

A nemesség: Élén az arisztokraták(főnemesek) álltak, akiket 200 család képviselt.
Magyarországon fényűző kastélyokban éltek, és az ország legnagyobb birtpkainak ők voltak az urai.
Sokan külföldön éltek, ott iskoláztatták gyermekeiket is, számos rokoni szál kötötte őket Ausztriához.
Lehetőségük volt arra, hogy korszerűsítsék birtokaikat.


Középbirtokosság: 25000 családból állt. Aktívan politizáltak, kezükben tartották a vármegyék irányítását. Sokan meggazdagodtak a Napóleoni háborúk alatt. Közülük kerültek ki a polgári átalakulás élharcosai, a vármegyei tisztikar és a korabeli jogászértelmiség jelentős része.
Ők a bécsi udvar szövetségesévé váltak.


Kisbirtokos(7 szilvás nemes): Vagyoni helyzetük sokszor a jobbágyok felső rétegéhez hasonlított.
A jobbágyságtól csak a nemesi levél különböztette meg. Ezért ragaszkodtak kiváltságaikhoz, elsősorban az adómentességhez. Utolsó reményüket fiaik iskoláztatása jelentette.


Polgárság: A polgárság rétege Magyarországon a nyugat-európai államokhoz képest elenyésző volt.
Ez összefüggött a városok fejletlenségével, a manufaktúrák kis számával.
Széchenyi szorgalmazta a céhrendszer felszámolását, és a feudalizmus lebontásán fáradozott, az ősiség törvényt ostorozta. A polgárság túlnyomó többségét a mesteremberek, kereskedők és a városi értelmiségiek, hivatalnokok adták. Az iparosodás és az iskolázottság folyamatosan emelte a polgárság szerepét.A városi polgárok jó része németül beszélt.

 

Jobbágyság: 7,8 millióan voltak. Ők tartották el az országot és a hadsereget. Adót fizettek a földesúrnak, az államnak és az egyháznak. A gyalogos katonák is a jobbágyok fiai közül kerültek ki.
A népesség növekedése a jobbágytelek szétaprózódását idézte elő. Ez oda vezetett, hogy csökkent az egésztelkesek, nőtt a töredéktelkesek és a zsellérek száma. A zselléresedésre jellemző, hogy az 1840-es évekre a jobbágyok 43%-a volt már csak telkes, 57%-a viszont zsellér volt. Zsellér:föld nélküli

A reformkori magyar társadalom egyes rétegeit nem sorolhatjuk törvényszerűen ugyanabba a politikai érdekcsoportba. Jó példa erre az arisztokraták és például a szintén arisztokrata Széchenyi viszonya. Azok a főnemesek, akik nem akartak változtatásokat azok a maradiak táborába tartoztak.
Gróf Szévhenyi István a haladók vezére, a reformok elkötelezett híve volt, ahogy báró Wesselényi Miklós és gróf Batthyány Lajos is. A főnemesek vékony rétege és a polgárok nagy része is a haladó eszméket támogatta. A jobbágyság is a reformok híve volt, de ők nem szólhattak bele a politikába.
A reformok leghangosabb támogatói a főleg jogászokból álló országgyűlési ifjak voltak.


                                                           A haladók vezérei:

                                                                    gróf  Széchenyi István

                                                       báró Wesselényi Miklós

                                                                    gróf Batthyány Lajos






A konzervatívok az udvar érdekeit szolgálták. Ebbe a csoportba tartoztak a főpapok, a főnemesek és a köznemesek kisebb része. I.Ferenc halála után sem változott a bécsi kormány politikája. A trónra kerülő V.Ferdinánd azonban nem volt egészséges, nem tudta ellátni teendőit. A bécsi diplomácia élén álló Metternich herceg azonban éberen őrködött Európa egyik legkonzervatívabb nagyhatalmának politikája felett.

                                                         Klemens Lothar Metternich
                                                            



A megyegyűléseken heves, sokszor éles vitákban választották meg az alsótábla két-két országgyűlési követét. Az alsótáblára a szabad királyi városok és a káptalanok külön-külön küldhettek követeket.











A felsőtáblán születési előjogaiknál fogva a főnemesek, a főpapok, valamint az ország főméltóságai vehettek részt.


A rendi országgyűlések működését az 1608. évi törvény szabájozza.
Az országgyűlést a király hívta össze és oszlatta fel.
A törvény azonban csak a király és az országgyűlés együttes akaratából születhetett.
1825-1827 közötti országgyűlésen megállapodtak a diéta háromévenkénti összehívásáról.


Az alsótáblán a nehezen elfogadott határozatot elküldték a felsőtáblához.
Ha nem fogadták el, akkor válsz nélkül visszaküldték az alsótáblához.
Ha elfogadták, a javaslat felirat formájában került a király elé.
Ha az uralkodó elfogadta, akkor a diéta bezárásakor szentesítette a törvényt.
Ha pedig nem, akkor leiratban visszakerült az országgyűléshez, és újra kellett gyártani.