2015. január 9., péntek

A Tanácsköztársáság(1919.március.21-1919.augusztus.1)

A magyar közvélemény a hatalomváltás tényéről a Mindenkihez! című felhívásból értesült.

A forradalmi kormányzótanácsnak új elnöke, Garbai Sándor lett, azonban a tényleges hatalom még mindig Kun Béla kezében volt.
A minisztereket az új kormányban népbiztosoknak nevezték.


                                                                         Garbai Sándor






                                                                   Kun Béla





A tanácsköztársaság bevezette a statáriumot(rögtön ítélő bíróság), a szesztilalmat.
Az utcákat vörösbe öltöztették, a parlamentet,történelmi szobrainkat, a Hősök terén álló szobrokat mind vörös lepellel takarták le.
Megjelentek a Lenin, Marx és Engels szobrok Budapest területén.
A törvényhozó szerv a a Tanácsok Országos Gyűlése(TOGY) volt.




A proletárdiktatúra elsősorban a munkásságra támaszkodott.
Azonban a parasztsággal nem törődtek, így a földosztás nem valósulhatott meg.
Ennek következményeképpen tüntetések indultak el, melyeket terrorkülönítményekkel tudtak megfékezni. Ez volt  a Vörösterror.

Eközben elkezdik támadni az országot a Csehszlovákok, így a Vörös hadsereg elkezd hadsereget szervezni. Vezetői: -Böhm Vilmos
                                - Stromfeld Aurél



Egyik fél sem kommunista, csupán csak a hazáját szerette volna megvédeni.
Stromfeld Aurél sikeres védekezést kezdeményezett, ugyanis a határig űzte a Csehszlovákokat és sikerült elválasztani egymástól a Román és Csehszlovák hadsereget.



                                                                   Stromfeld Aurél








                                                                    Böhm Vilmos






Antant válasza



Clemenceau jegyzék: Fejezzük be az ellentámadást, különben ők is megtámadnak, ha befejezzük meghívnak a béketárgyalásra.
Kun Béla ezt elfogadta de Stromfeld lemondott.
Így Julier Ferenc vette át helyette a hatalmat...később sikertelen támadást indított a Románok ellen.
1919.augusztus.1-a forradalmi kormányzótanács lemondott
1919.augusztus.4-a Románok bevonultak Budapestre





















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése